2012.01.05. 10:10
Első bejegyzés
Pillanatnyi álláskeresőként ; és ennek köszönhetően időmilliomosként gondoltam belevágok…
Bevallom őszintén: a blogot elsősorban saját magamnak hoztam létre, hogy egy helyre tudjam gyűjteni a sok-sok ötletet, tervet; amiből inspirálódok, amiket fel szeretnék használni, illetve megvalósítani. Amennyiben más is örömét fogja lelni a blogban, annak még jobban fogok örülni.
A wikipédia szerint az inspiráció nem más, mint „kreatív ötlet létrehozására buzdító belső indíttatás, vagy külső folyamat, amit tudatosan fejleszteni lehet. Azt is mondhatjuk, hogy az inspiráció képes összekötni a kreativitással járó alkotóerőt, elméleti indíttatást és elképzelést az innováció révén megvalósult és létrehozott újítással egyfajta teremtő erőként”.
Terveim szerint a legtöbb bejegyzés lakberendezés és „kreatívoskodós” témájú lesz, de szeretnék számos DIY (do-it-yourself) ötleteket, és recepteket is összegyűjteni, valamint a divat, szépségápolás is biztosan „szóba” fog jönni a blog élete során…
…és most, hogy már a második „első” blog bejegyzésem írom (az első valahogy elveszett), megpróbálom végre postolni is. J
Inspirálódjunk!
A.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.